Várjuk szándéknyilatkozatát!
Várjuk szándéknyilatkozatát!
Várjuk szándéknyilatkozatát!
Az önkormányzatok többszöri értesítői után az eddig még nem nyilatkozott ingatlantulajdonosok ezekben a napokban kapták kézhez az RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás ismételt megkereső levelét.
Környezettudatos, felelősségteljes állampolgárként közös érdekünk a Ráckevei-Soroksári Duna ág szennyezőanyagoktól való terheltségének csökkentése, megszüntetése.
Korábbi megkeresések és a lakossági fórumok alkalmával már értesülhettek róla az ingatlantulajdonosok, hogy az ilyen alapon nyugvó projekteket az Európai Unió is támogatja, így ez a projekt is pályázat keretében vissza nem térítendő támogatást nyerhet el.
A beruházás teljes összege mintegy 5.066.487.000,- Ft, melyből az önkormányzatokat és egyúttal az ingatlantulajdonosokat terhelő önerő összesen 1.477.894.000,- Ft.
A beruházás előkészítése, a tervek elkészítése 2008-ban elkezdődött, a pályázat kiírása megtörtént, az önkormányzatokból álló társulás azonban a pályázatot a projektben érdekelt ingatlantulajdonosok 2/3-dos (66,7%) támogatásával nyújthatja be.
Kérjük érezze át az ügy fontosságát és küldje vissza szándéknyilatkozatát!
Amennyiben ugyanis az ingatlantulajdonosok részéről szükséges 66,7 %-os támogatottságot nem érjük el, elesünk az uniós támogatás lehetőségtől, mely a projekt megvalósítását hiúsíthatja meg. Éppen ezért szükség van együttműködésére, kérjük, ha teheti, a környezetében is tudatosítsa a szándéknyilatkozat visszaküldésének jelentőségét.
Az értesítő levélben kapott szándéknyilatkozatát juttassa el hozzánk az alábbi módok egyikén:
POSTAI ÚTON: Cím: RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás
2335 TAKSONY, FŐ ÚT 85.
FAXON: Fax.: 24/520-770
SZEMÉLYESEN:
A csatornázandó ingatlan területén illetékes Polgármesteri Hivatalához legyen szíves bevinni nyilatkozatát.
INTERNETEN:
Regisztráció után gyorsan és egyszerűen le tudja adni nyilatkozatát itt a honlapon.
Ha elveszett, vagy nem találná a szándéknyilatkozati űrlapot akkor innen a honlapról letöltheti mindkét verziót.
Ha konkrét, az adott területre vonatkozó kérdése lenne, a fenti témával kapcsolatban, kérjük keresse az ingatlana területén illetékes polgármesteri hivatal műszaki osztályát,melyek elérhetőségét itt a honlapon a főmenü-elérhetőségek pontban megtalál, vagy általános kérdés esetén küldjön mailt az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre.
Együttműködését előre is köszönjük és várjuk mielőbbi nyilatkozatát!






